2017. november 15.

gyors témaváltás

most elkezdtem aggódni, mi van ha ez a blog túl szomorú lesz, és túl sok a nyafogás (hahaha)szóval mielőtt újra elkezdenék nyavalyogni:

pár first world problem, amiket nem bánok:
  • vége a nyárnak, és nem volt idő felvenni legalább egyszer az egész retró virágos szoknya készletem összes darabját 
  • a melltartókhoz illő bugyi szinte sose tetszik
  • nem tudom, hogy mikorra fogom elolvasni (ha egyáltalán valaha) az összes könyvem

amik még az előzőknél is nevetségesebbek: 
  • anya leszid, mert elfelejtettem felmelegíteni a macska vacsoráját (mintha mi nem hideget vacsoráznánk)
  • elfelejtem, hogy az egyik barátnőmnek ne küldjek válaszul csak emojikat, mert nincs okos telefonja és csak egy kocka jelenik meg/ne küldjek egyszerre hat sms-t
  • választanom kell, hogy felveszem-e a szép szoknyát vagy biciklivel megyek (túl szűk ahhoz, hogy rendesen tudjak biciklizni anélkül, hogy felcsúszna, pedig amúgy nem is szűk=megkaptuk a választ, hogy a holland/É-európai nők miért öltöznek "sportosan", ie. kevés szoknyát hordanak)

2017. november 9.

Mängelexemplar

Na, tessék, végre írok valamit, erre majd senki nem kattint rá, mert külföldiül van a címe. Nehéz ez a nyafogás az interneten.
Szóval olvastam ezt a könyvet, aminek a címe Mängelexemplar (magyarul kb. azt jelenti hogy hibás példány), Németországban tök híres volt, mert a film tavaly jelent meg, és a szerző is viszonylag híres újságíró, meg a film is valahogy... szórakoztató?  Arról szól, hogy a főhősnő depressziós lesz, és hogy hogyan éli meg ezt, egészen addig amíg  jóra fordulnak a dolgok. 
Most már akkor elmondom, biztos mindenki él-hal (nem), hogy tudhassa, hogy depresszióm van, és nem mindig érzem úgy, hogy jóra fordulnak a dolgok, hogy jóra fognak fordulni a dolgok. Annyira akartam valami bölcset mondani, de persze nem jut eszembe semmi. Objektívan persze tudom, hogy egyszer csak jóra, vagy legalábbis jobbra fordulnak a dolgok, szedem a gyógyszert, korán lefekszem aludni, meg mindenféle dolgot megteszek amit mondanak, hogy tegyek, és jó lesz nekem, de ettől még ijesztő. Nem látszik igazán, és ettől mintha nem lenne igazi. Nem tudok mit mondani, mert már mindenki elmondott mindent, ugyanakkor mintha senkinek fogalma se lenne semmiről. Ott van az egész, mint egy nagy rózsaszín oda nem illő elefánt a szoba sarkában, és minden olyan képmutatásnak tűnik, ha nem szólok semmit, hogy hé, mi az a rózsaszín állat ott?
És talán a legborzasztóbb, legfeldolgozhatatlanabb, hogy nekem semmi okom erre. Hogy miért én? Nekem rendben kéne lennem, nekem tudnom kéne kézben tartani a dolgokat. Semmi okom az aggodalomra. Nem vagyok ronda, nincsenek komoly betegségeim, fogyatékosságaim, nem vagyok az átlagnál ostobább, vannak diplomáim, nyelvvizsgáim és kedves emberek is körülöttem. A szüleim igazán jó fejek, és mindent a fenekem alá raktak, szeretetet, lakást, mosogatógépet, ikea fotelt, pénzt, lehetőséget. Egy csomó lehetőséget, hogy bárki lehessek, és én nem tudok senki lenni. Nem tudom, hogy kell, nem tudom mit kell csinálni, csak valami zavarodott szerencsétlen vagyok, és már azon is szorongok, hogy válaszolnom kell pár emailre. Nem tudok már semmit. 
Szerencsére borzasztóan hullámzó a hangulatom (legalább nem mindig egyszerűen szar, huh), úgyhogy néha úgy érzem, hogy kicsit mégis jó, meg mintha élnék.  Mint mondjuk mikor elmentem a Margó fesztiválra, és az szuper volt, hallgattam a csomó okos embert, meg Szentesi Évát meg Szécsi Noémit, és láttam a szünetben Totth Benedeket, és az a férfi olyan csodálatosan mély hangon beszélt valakihez, hogy nem bírtam nem hallgatózni,  meg még egy kicsit szép férfi is és szerintem kb ezért fogom megvenni az új könyvét, ami amúgy nem igazán érdekel, de az előző nagyon tetszett és a borító is szép, tök jól mutat majd a polcomon.  Még az is tök jó volt, ahogy bicikliztem haza, mert bár tök sötét volt és az eső is zuhogott, de senki nem volt az úton, és amikor hazamentem beültem a kádba és olvastam egy fél órát. Voltam mulatni is egyszer, már nagyon rég nem voltam a Dobozban, és meglepően jól éreztem magam pedig depresszióm van, akkor most nem szomorúnak kéne lennem? pedig egy férfi rendkívül undorítóan próbált felszedni. Komolyan mondom, én ilyet még nem láttam, hogy valaki felhúzza a pólóját, és iszonyú közel állva hozzám valami erotikus csippendél táncot kezd lejteni, majd amikor mondom neki, hogy köszönöm, de inkább nem, elkezd ordítani, hogy micsoda szarfej vagyok. Esküszöm, döbbenet. Aztán meg az unokahúgom jött haza Londonból a múlt héten, és ez is nagyon jó volt, sok időt töltöttünk együtt, aminek a fele azzal ment el, hogy az aktuális fiúval folytatott diskurzusait elemeztük hogy kávékat ittunk és komoly dolgokról beszéltünk.
Máskor meg olyan rossz a kedvem, hogy úgy érzem megszottyadok, hogy nem marad belőlem semmi, csak egy fekete ürresség, mint egy romlott alma, ami kivül még fényes és piros de ha az ember hozzáér, olyan szottyadt, hogy szét is esik az egész. Pár nappal azután, hogy elkezdtem szedni a gyógyszert, az egyik délelőtt nem vettem be az egyiket, mert azt gondoltam, hogy ó már jól is vagyok, (=10 perce elfogadható volt a kedvem) és elmentem így a városba valamit elintézni, meg mászkáltam még egy fél órát. Mire anya értem jött, olyan rossz kedvem volt, hogy azt hittem, ott mentem lefekszem a padra a templom előtt és meghalok, vagy megrohadok, nem tudom. Azt hiszem, hogy ha egy célom marad csak az életben, akkor az az lehet, hogy soha így ne érezzem magam, mert ez borzasztó. Most már jobban vagyok, és egyre kevesebbszer érzem azt, hogy kész, vége, megposhadok és így maradok örökre, bár a pszichológusnéni szerint a szorongásom nagyon komoly. Ez mondjuk aggaszt, habár minden aggaszt. Mint mondjuk, hogy nagyon gyorsak és élesek a hangulatváltozásaim, ami állítólag normális, de nekem inkább ijesztő... mintha semmi nem is lenne igazi, vagy nem tudom. Ha a szomorúságom elmúlik 5 percen belül, akkor nem is voltam szomorú?? Ha elmúlik a jókedvem, vajon tényleg valaha is jó kedvem volt? Miért olyan a jókedvem, mintha meg lennék hatódva? Mintha minden borzasztóan éles lenne és emelkedett, mintha mindent sokkal élénkebben élnék meg mint egyébként? Vagy mindenki mindent ilyen élénken él meg, csak én ezt nem tudtam idáig? Mintha valami szivárvány menne a fejemben. Nem értem ezt az egészet.

Én csak normális akartam lenni, de még ez se sikerül.

Ja, meg hogy tegnap előtt előtt 27 is lettem, szóval még ez is mindennek a tetejébe. Juhú. Hivatalosan is  olyan öreg vagyok, hogy ha (kicsit átlátszó) 30 vagy 40 denes harisnya van rajtam a megszokott 60 helyett, úgy érzem ki vagyok öltözve.

2017. augusztus 9.

melyben kimerítem az éves melodráma keretet a pitiáner problémáimra

Ja meg hát túl rég nem szórakoztattam a kedves nagyérdeműt azzal, hogy mennyire nem tudok kapcsolatot teremteni az ellenkező nemmel (de ha őszinte akarok lenni, semelyik nemmel), kerítstsünk már sort erre is.
Az történt, hogy már nagyon rég, novemberben vagy hogy, decemberben talán, megismerkedtem egy fiúval egész véletlen az interneten, egyáltalán nem társkeresés céljából, de aztán pár emailváltás után világos lett, hogy randiznánk egymással. Szerintem ez volt a legjobb emailváltás amit valaha folytattam akármi céljából, ez a fiú okos és szellemes és kedves(nek tűnik), továbbá ugyanarra a szakra járt mint én, ugyanazokra a helyekre utaztunk el csak pár év meg hónap eltéréssel, hasonló dolgok érdekelnek minket, meg hasonló dolgokat találunk viccesenek.  Igazából az a baj, hogy én ilyennek képzeltem a tökéletes fiút. Vagy ezt a fiút képzeltem a tökéletes fiúnak, nem is tudom, mint amikor az ember az internet másik végén talál egy cinkost. Szóval aztán váltottunk még egy csomó emailt, meg gmail chat üzenetet (ki használ ilyet 2017-ben...?), és én tavaly karácsony óta várom, hogy találkozzunk.
Azóta rájöttem, hogy ez teljesen hülyeség, ilyet nem lehet csinálni, nem várhatom hónapokig, hogy egy fiú randira hívjon, meg különben akarnék randizni valakivel, aki azt várja, hogy én majd hónapokig várom, hogy találkozzunk már? Hát nem hiszem.

Csak aztán a múlt héten kiderült, hogy pont arra utazunk majd a családommal amerre lakik, és akkor úgy gondoltam hogy ihatnánk egy kávét, de azóta nem válaszol az emailemre. Most őszintén, ki nem olvassa az emailjét öt napig? Ezt pont nem vagyok hajlandó elhinni. És hát ez most teljesen úgy néz ki, mintha kiderült volna, hogy randa vagyok, kövér és szőrös az orrom, (ezekből kettő lehet hogy különböző mértékben igaz, ki tudja) Nem fogok úgy tenni, mintha a külső nem számítana, és csak a belső értékek meg blabla, nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, és ez nagyjából igaz, de azért mindenki döntse el magának. Én úgy gondoltam, hogy nagyjából mindegy hogy néz ki ez a fiú, mert arról már megbizonyosodtam, hogy nincs nagy sörhasa (ez az a dolog, ami pont nem igazán vonz), van haja (bár tetszenek a kopasz fiúk), és szép mosolya, ami csak jó benyomást kelt és jó ránézni.
Úgy tűnik, hogy túl keveset volt visszautasításban részem, de nekem ez valahogy olyan iszonyúan rosszul esik, hogy nem is tudom mit kell ilyenkor csinálni. Szerintem egy fiút se akarok látni a következő öt évben (hahaha, amúgy persze mindeközben már randiztam valaki mással), és a romantikus szerelem meg hasonlók iszonyú luxus dolgoknak tűnnek, amik nekem ezek szerint nem adatnak meg. Tök hülye vagyok, még mindig.
Meg hát persze az is a baj, hogy bizonyára nem is jó helyen keresem az ilyen kapcsolatokat, nem csinálom jól, nem olyan jó az önértéklésem, nem értem mi történik amikor egy helyes meg izmos fiú randira hív.  Mármint tényleg, mi? mit akarnak ezek tőlem? vajon tudják, hogy milyen puding testem van? hogy löttyedt a combom? hogy még csak most fogok beiratkozni pilatesre?és akkor ilyeneket mondanak, hogy szellemes vagyok meg okos? mi van, ha egyszer elfogynak a vicceim? akkor micsinálok? mind rájön, hogy csak egy löttyedt viziló *
Na jó, befejezem. Egy fiú nem akar randizni velem az interneten, én meg oldalakon keresztül nyavalygok. Mikor növök már fel.


Ez a Mari Andrew amúgy zseniális


*ezután különösen nevetséges lenne felemlegetni hogy mostanában próbálok ilyen "body positive" meg elfogadó lenni magammal, hahaha, de iszonyú, hogy az internet mennyi szorongással tölt el, lehet hogy jobb lenne egyszerűen kikapcsolni

2017. július 3.

nagyon ritkán, de azért örülök, hogy nem ma vagyok tinédzser*

ugyanis terepmunkám eredményeként** megtudhattam, hogy a mai tinédzserek  mindenféle érzelmeinek leírására csak kétféle lehetőség van, és szerencsére mindkettő férfiak szexuális örömszerzésével kapcsolatos kifejezés:

  • "az gecijó"
  • "az szopó"

továbbá a "geci"*** véletlenszerű töltelékszóként használva.

na de most akkor hogy szopó? most komolyan? hát ez milyen undorító? és akkor ezt hallottam a Balaton partján egy 30 körüli fiú szájából is. amúgy a káromkodás ellen nem fogok felszólalni, de ez, ez nekem már túl undorító, bizonyára különösen azért, mert ha csak két jelző van, amivel az életben szerzett összes élményünket leírhatjuk, akkor ez igazán nem vall az érzelmek túl széles skálájára.
komolyan, ezért kár elmenni Londonba.(erről volt szó ugyanis a beszélgetésben)




*általában ez nem így van, örökké fiatal akarok lenni, 10 év múlva  ráncosodó izléstelen luvnya leszek ha nem vigyázok
**mögöttem ültek a villamoson, és vagy 20 percig hallgatózhattam
***amúgy tudom, hogy kiveri**** a modorossági biztosítékot ez, hogy idézőjelbe rakom, de szerintem még életemben nem mondtam ki, hogy geci, azon kívül amikor valakinek ezt az esetet elmeséltem
****ez most akkor eh, majdnem pun?

2017. június 6.

mondatok, amiknek amúgy semmi haszna nincs és még meg is fogok őrülni az összestől


  • ne csüggedj
  • tarts ki
  • csak akarni kell
  • ne gondolj rá
  • ne gondolj rá, mert akkor bevonzod
  • vizionáld 
  • ne aggódj
  • ne keseredj el
  • ne szorongj
  • maradj vidám
  • csak bebeszéled magadnak
  • nézd a jó oldalát
  • valahol el kell kezdeni
  • velem is...
  • nekem is...
  • tőlem is...
  • engem is...
  • maradj nyugodt
  • ne idegeskedj
  • de mit aggódsz
  • legyél laza
  • ne foglalkozz vele
semmi meglepő, csak mostanában nagyon nagyon sokat hallom ezeket álláskeresés és hasonló komoly problémák kapcsán, és az az érzésem, hogy ezeket senki nem mondaná magának, ha a saját életéről lenne szó. vagy mondaná de nem hinné el, és amúgy tök mindegy, mert ötvenedszerre már csak iszonyú idegesítő és egy kupac cinizmus mind.


2017. május 30.

olyan éles, hogy elvágja az arcodat

ez egy irtó idegesítő mondat, amit mindig a fotós tanfolyamon mondott az egyik tanár, amikor valakinek különösen éles makrót sikerült csinálnia (vagy jól photoshopolta).*
na, de most a joy kuponnal minden megváltozott! majdnem. vettem ugyanis egy full frame-hez való nagylátószögű objektívet, hát, szerintem ez tök jó. a fénybeállítást nem annyira sikerült eltalálnom, de akkor is tetszik, majd még gyakorlom. (ezeket semmivel nem kezeltem)



másrészt meg, nem tudom, lehet hogy olyan műanyag a színe? nem tudom, nem értem.

és azt hogy kell csinálni, hogy amikor rákattintok, akkor az eredeti gigaméretű kép ugorjon fel? tudja esetleg valaki?

Ja és az is volt, hogy hétvégén a szüleimnek és a nagynénémnek Velencén volt dolguk, úgyhogy elmentem én is velük, és mindenféle fotókat csináltam miközben össze-vissza kocsikáztunk, meg ettünk gigantikus rántott húsokat, és tök jó volt. Csak hát egyrészt rám jött valami wonderlust, hogy nekem most utaznom kell valahova (pedig csak 40 percet vonatoztam), és az is, hogy én víz mellett akarok lakni. Ez a kis Velencei-tó olyan kicsi, és talán azt hiszem koszli is, de úgy irigyeltem azokat az embereket akik ott laknak és bármikor odabiciklizhetnek a partjára. Jó, a 40 perces vonatozást nem irigylem, de valamit valamiért, gondolom. (És költözhetnék mondjuk a Bodeni-tó partjára is, az úgy se rossz hely.)



*én

2017. május 23.

be kell valljam

minél tovább keresek állást, annál kevésbé akarok dolgozni.*



*erre két megoldást látok jelenleg: nyitok egy kávézót/hentest/mit tudom én mit, vagy tényleg jelentkezem doktorálni.

2017. május 19.

most egy kicsit cinikus leszek

vakarhatod a fejed Jancsi

Már megint mi történik itt? Ez lesz a szálljatok ki a méhemből mozgalom második epizódja? Ennyi gyereket akar a kormány? Én is annyi mindent akarok kisapám, egyenlő bánásmódot, meg jó fizetést (amiből felnevelem a gyerekem) meg csokit is, nem csak nőnapon.

Másrészt meg, mindenki hülyének néz, hogy minek jöttem vissza Magyarországra. nem valami olyan helyzetet kéne teremteni, hogy a már élő emberek ne akarjanak elmenni? 

Harmadrészt pár, pár hete olvastam ezt a You can't touch my hair című könyvet, csomó érdekes gondolat van benne a rasszizmusról meg a nőiségről amikkel én még nem olyan sokat találkoztam, és egyre csak azon gondolkodom, hogy magyarra miért nincsenek lefordítva az ilyen könyvek? Se a Girlboss, se a Yes, please, és főleg nem a Lean in (jó, ezutóbbit nem olvastam végig még, de ez a legintelligensebb meg elméletibb)*, van ehelyett ez a borzasztó Fogadd el magad, ami olyan gügyögő stílusban próbálja rávenni az olvasót, hogy fogadja el magát, mintha az összes olvasóról feltételezné, hogy teljesen buta, az önbizalomhiány természetes, és mintha csöpögne az egész könyvből csöpögne, hogy a magyarság egy kishitű nemzet, nincs mit tenni. 
Szóval nem tudom, lehet hogy csak véletlen, de nem vagyok benne egész biztos.**

*amúgy tudom, hogy van még egy csomó hasonló könyv,  de ezek mintha mindenhol ott lennének
**bezzek az összes Danielle Steel meg Marian Keyes olvasható magyarul


2017. május 15.

szomorú vagyok és gyarló is

Ma békésen álltam a lámpánál a Móriczon, amikor jön szembe két lány, és pont mikor mellettem mentek el, az egyik oda visított a másiknak hogy nézd már, milyen öregasszonyos már az a virágos szoknyája. De az a szoknya olyan szép! Meg kedves! Kicsi kék és sárga virágok vannak rajta, és 300 Ft volt, de pont jó.
Meg amúgy ki mond ilyet másokra hangosan az utcán? Meg így egyáltalán? És amúgy tudom tudom, ezeken a lányokon ilyen iszonyú feszülős és döbbenetesen rövid sztreccsruha volt, amihez túl kövérek voltak és összességében olyan ízléstelenek (ie. mindezt valami deszkás cipővel, a többire már nem emlékszem), hogy féltem odanézni de akkor is. Nekem eszembe se jutott odamondani, hogy hé, prosti, vagy hasonló. (meg amúgy is, kinek jut? és minek?)

 Csak szóval két napja amúgy is iszonyú rossz kedvem volt, az a fajta rossz kedv, amikor nem akarok semmit, csak aludni, és akkor jön ez a két ribi lány, és ilyeneket mondanak, hogy még azt is elfelejtem, hogy a szép fehér adidas cipőm van rajtam ami amúgy tök raj.* Meg hogy én ügyes vagyok, okos meg stílusos.
Már iszonyú közel álltam a síráshoz, meg aztán bementem a spárba, és az összes kifli olyan kemény volt, hogy szörnyű, meg beállt mögém egy olyan büdös szájú férfi a sorba, hogy teljesen rosszul lettem. Majd azzal fejezem be a panaszáradatot, hogy végül egy csomó ideig kerestem egy kétszázast a táskám alján, hogy a bolt bejárata előtt ülő hajléktalan tolókocsis nőnek adjam, de annyira sokan voltak körülötte, hogy nem mertem oda menni, és hát ha őszinte akarok lenni, legalább részben azért adtam volna, hogy legyen indokom megsimogatni a macskáját, de még ez se adatott meg.
nyaúú aúú.







*még én is remélem, hogy csak irónikusan használok ilyen szavakat

2017. május 12.

SKILLS

továbbá van ez az idegesítő "skills" szekció az önéletrajzomban ahova kb semmit nem tudok berakni a nyelvtudásomon meg az spss-en kívül, szóval a dolgok amiket még a további felnőttéletemben meg akarok tanulni (nagyjából fontossági sorrendben, de azért nem annyira)


  • az spss-t még jobban, meg az RStudiot is (vagy egyáltalán olyan szintre jutni, hogy ne verjen ki a víz attól a szótól, hogy syntax ablak)
  • franciául (ez tök hasznos lenne az antropológiához) (tudnék eredeti nyelven Bourdieu-t olvasni! mondjuk nem mintha akarnék)
  • esetleg hollandul, mert az olyan vicces
  • varrni
  • sajtot csinálni
  • szappant csinálni
  • hímezni, kötni, horgolni (ezek nagyon fontosak)
  • németül még jobban (már így is elég jól tudok, de mindig van feljebb, továbbá szlengkifejezéseket meg könyveket is akarok tudni játszi könnyedséggel olvasni (most vettem egy Bánk Zsuzsa könyvet a bolhapiacon, aaaaannyira lírai az a nő, hogy megőrülök, olvassa mindenki)
  • tortát sütni, spontán tudni süteményt sütni, és pogácsát(!!)
  • fail-safe kajareceptekből párat megtanulni
  • úgy egyáltalán, megtanulni jól főzni
  • tűzzománcozni (kiskoromban csináltam egy kis ideig, sose értettem, miért nem foglalkoztam ezzel többet)
  • HDR képet csinálni
  • videót szerkeszteni, vagy egyáltalán tudni, hogy kell csinálni egy videót
  • megtanulni írni (vagy egyáltalán írni valamit, továbbá megtanulni ilyen esszé-stílusú dolgokat írni, amiket mostanában szeretek olvasni, mondjuk ehhez élményeket kéne szereznem, hogy legyen miről írnom)
  • ékszert csinálni fémből (vagy bármit csinálni fémből), ez csak mostanában jutott eszembe, mert ott voltam a Mammutnál és ott van egy ötvös, meg láttam egy interjút Candice Neistat-tal (akinek amúgy nem is igazán tetszenek az ékszerei, de mindegy)
  • továbbá mindenféle dolgokat megtanulni a modern technológiáról (most nem is jut eszembe semmi, ez baj)
  • további dolgok se jutnak eszembe, de úgyis kb 90 leszek, mire ezt mind kipróbálom
  • de amúgy láttam egy cipő készítő workshopot az interneten, az is érdekel.
Update: ja, eszembe jutott még egy nagyon fontos dolog, photoshopolni (!!!) meg HTML kódolni, azt még tudnám is használni biztos.

most mondja bárki, hogy nem vagyok telhetetlen.

2017. május 10.

who runs the world

ez az álláskeresés olyan borzasztó. az önéletrajzom dögunalmas, az önéletrajzomat szerkeszteni dögunalmas. elriasztanak az álláshirdetések, ahol külön kiemelik, hogy fényképpel.

életemben nem éreztem magam ennyire semmirekellőnek, semmirevalónak, nem értek semmihez, nem tudok semmit, a többi ember sokkal okosabb, 20 oldalas önéletrajzuk linkedin profiljuk van, menten sírva fakadok. mondjuk én 26 vagyok, és még mindig marhára nem tudom mit  csinálok.

ja, és hogyaszongya, van vagy öt releváns álláshirdetés, meg tegnap felmentem a civiljob.hu-ra, most már tuti, hogy közellenség lettem.

továbbá ezek:


Kancellárt ide


amúgy akkor most ki maradt a Corvinuson?

2017. április 26.

szolidaritás

Szóval csak azt nem értem, hogy amikor valaki beledob a kukába kb 10 zsömlét egy zacskóban, akkor miért dobja bele a kukába? Miért nem teszi mellé, hogy a hajléktalannak ne kelljen könyvékig a kukába nyúlnia?

2017. április 22.

meg egy dolog, amit betiltanék

a dolgok horoszkóppal való racionalizálása. (meg úgy egyáltalán, a horoszkóp azon túl, hogy 3 sor a rejtvényújság hátulján.)

a kedvenceim:
narancssárga lesz a nappalink meg ilyen mediterrán, tudod, a bikák az ilyen földszíneket szeretik

igen, az a barátnőm is skorpió pont mint te, biztos jól kijöttök majd! 

az anyukám szerint nagyon rossz benyomást kelt, hogy skorpió vagy, és elég aggasztó, a skorpiók túl határozottak. 


2017. április 20.

ez csak egy ruha

nincs igazán véleményem az esküvőkről, meg nem is  képzeltem el soha, hogy milyen lenne az enyém, de tavaly pl. az egyik barátnőm 260ezret költött az esküvői ruhájára. what the what!!! amúgy gyönyörű ruha volt, de hogy annyival gyönyörűbb-e, hogy az megérjen 260 ezret, hát, nem tudom, ugyanakkor ki vagyok én, hogy ezt megítéljem.
amúgy ha most akarnék házasodni, szerintem ezt venném fel, csak 18ezer a hm-ből, meg véletlen egészen hasonlít arra, amilyennek a jövendőbeli esküvői ruhám képzelem.(rakott szoknya, csipke) csak mondjuk béna, hogy az alsószoknya csak térdig ér, de ez biztos orvosolható.

amúgy lehet, hogy csak azért böki a csőröm a 260ezres ruha, mert a vacsora nem volt valami szuper*, mit tudom én. 



*standard éttermi menzakaja, pörkölt-rántott sajt-töltött hús triumvirátus